Szolgálataink

Alpha Kurzus

Az Alpha egy több hetes kurzus, amely olyan teret teremt, ahova azért jönnek el a résztvevők (kifejezetten nem keresztény barátainkat hívjuk), hogy felfedezhessék miről szól az élet, mi a hit és mi az egésznek az értelme. Félévente indítunk egy kurzust, ahol finomakat eszünk és az asztal mellett megvitatjuk az élet nagy kérdéseit.

szolgálatvezető: Takács Ágnes

anyaimák

Hetente egyszer találkozunk (több csoportunk is van, különböző időpontokban), hogy együtt imádkozzunk gyermekeinkért és unokáinkért. Anyaként szeretnénk szerettel és istenfélelemmel terelgetni a ránk bízott gyermekeket, őket a nekik megfelelő módon nevelni. Ehhez szükségünk van Isten jelenlétére, arra, hogy ami szívünket is a kezében tartsa. Ezért találkozunk és ezért imádkozunk.

szolgálatvezetők: Szabó Andi és Takács Ágnes

Bibiliatanulmányozó Műhely

Hitünk alapja a Biblia, hisszük, hogy annak üzenete minden korszakon átívelően releváns. Szívügyünk, hogy az “akkor és ott” “itt és most” is érthető legyen, ezért havonta egyszer találkozunk, hogy együtt tanulmányozzuk Isten Igéjét.

szolgálatvezető: Szabó Iván

büfé

Gyülekezetünk kiemelt küldetése a közösség ápolása. Szeretünk jókat beszélgetni, vasárnap az istentisztelet után nem rohanni, hanem megosztani egymással a szívünket. Azért ténykedünk a büfében, hogy ehhez – egy csésze kávéval, teával és némi finomsággal – megalapozzuk a hangulatot.

szolgálatvezetők: Csóka Edit és Péter

Compass - Isteni pénzügyek

Istennek semmilyen téma nem idegen, sőt, bármit felhasznál arra, hogy közelebb kerüljünk hozzá. A bölcs pénzkezelésnek is vannak bibliai alapelvei. Szeretnénk, ha jól tudnánk a ránk bízott javakkal gazdálkodni, így (a KEVE társaság égisze alatt) időszakosan kiscsoportos pénzügyekkel gazdálkodó kurzusokat indítunk, ahol a résztvevők azt tanulmányozzák, mit mond Isten Igéje az anyagi javakról és a megelégedésről.

szolgálatvezetők: Bogatin Attila és Judit

dicsőítés

Istentiszteleteink és számos alkalmunk szerves része a dicsőítés; az a fajta dicsőítés, amely csendes suttogás a viharban, kiáltás az éjszakában, néma szavak és le nem rajzolt képek, egymásba karolt öröm és fájdalom együttes találkozása dalokba foglalva. Olyan pillanatok ezek, amikor bár a hangunkkal éneklünk, mégis a lelkünk hívja és dicséri Istent. Azért vagyunk, hogy a találkozás alkalmával kinyíljanak a szívek Isten szavára.

szolgálatvezetők: Hajós Gabi és Takács Eliána

Dunaharaszti

Szolgálat a dunaharaszti Hajnalcsillag Szenvedélybetegek Női Rehabilitációs Otthonában

Keresztényként feladatunknak, hogy a megváltás és helyreállás örömüzenetét közvetítsük mindenkinek. Havonta látogatjuk a dunaharaszti otthont, hogy beszélgessünk az ott gyógyuló hölgyekkel, szeressük őket, elkísérjük őket az útjuk egy szakaszán, és a vasárnapi istentiszteletben vezessük őket.

szolgálatvezető: Sánta Endre

férfi alkalmak

Havonta egy alkalommal találkozunk a gyülekezetünkhöz tartozó férfiakkal, hogy bátorítsuk egymást Isten Igéjéből. Szükség esetén megszervezzük, ha költözésnél (vagy bármi egyébnél) van szükség a segítségünkre, de örömmel jövünk össze csapatépítő alkalmakon, illetve szokásunkká vált, hogy együtt ünnepelünk a frissen vagy ismét apává vált férfi testvéreinkkel.

szolgálatvezető: Sánta Endre

fiatal házasok

Szolgálatunk elsődleges célja, hogy a friss házasok minőségi időt tudjanak eltölteni egymással és időt szánjanak házasságuk megalapozására, fejlesztésére, mindezt a Biblia üzenetének fényében téve. További célkitűzésünk, hogy ezt ne csupán elméletben tegyük, hanem a gyakorlatban is megéljük a támogató közösség erejét. Havonta egyszer találkozunk.

szolgálatvezetők: Bogatin Bálint és Noémi

gyermekszolgálat

Célunk, hogy a családok szeressenek gyülekezetbe jönni, igazi feltöltődésként éljék meg az ott töltött időt. A vasárnapi istentiszteleti alkalmak ideje alatt arra törekszünk, hogy a gyerekekkel az ő nyelvükön, fejlettségi szintjüknek megfelelően fedezzük fel a hit kincseit, a bibliai történeteken keresztül jobban megismerjük Istent és egymást. Énekelünk, játszunk, barkácsolunk, közösségünket ezzel is erősítjük, így támogatjuk a kibontakozó életeket. Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek lássák a szüleiket dicsőíteni, azt együtt élhessék meg, így annak végeztével kezdődnek a gyerekfoglalkozások.

szolgálatvezető: Dudás Debóra

házicsoportok

Házicsoportok az egymással és Istennel való közösség megélésre hivatottak. Kétheti rendszerességgel találkozunk valamelyikünk otthonában, hogy együtt imádkozzunk és olvassuk Isten Igéjét, megbeszéljük a vasárnapi igehirdetés üzenetét. A valóban megélhető közösségre való tekintettel figyelünk arra, hogy ezek a csoportok mindig kislétszámúak maradjanak.

szolgálatvezető: Szabó Andi

idősek alkalma

Hálásak vagyunk, hogy a gyülekezetünkben minden korosztály megtalálható, így a régebb óta fiatalok is közösségünk aktív résztvevői. Két hetente hétköznaponként találkozunk, amikor is együtt tanulmányozzuk Isten Igéjét, megosztjuk egymással a szívünket, illetve azon vagyunk, hogy frissen tartsuk az elménket, lelkünket, szellemünket. Szívesen kirándulunk, ezt is rendszeresen tesszük.

szolgálatvezető: Horváth János

fiatalok

Két csoportban foglalkozunk a tizenhárom és harminc év közötti fiatalokkal. Többek között változatos programokkal, ifi hétvégékkel és táborokkal igyekszünk az őket érintő témákban utat mutatni. Hangsúlyt helyezünk a jó közösség építésére, ápolására, és az együtt töltött időre.

szolgálatvezető: Szabó Andi

könyvtár

Öröm számunkra, hogy könyvtárunkkal segíthetjük a rendszeresen gyülekezetbe járókat Biblia alapú ismereteik bővítésében. A keresztény irodalom nagyon vegyes összetételű, ezért fontos, hogy a Biblia tanításával egyező tartalmú könyveket biztosítsunk olvasásra. Sok szerző és stílus megtalálható a kínálatban. A vasárnapi istentiszteleti alkalmak után van lehetőség könyveket kölcsönözni, visszahozni.

szolgálatvezető: Horváthné Radics Tünde

női alkalmak

Szívügyünk, hogy mi nők betöltsük az Istentől kapott szerepünket és minden életszakaszban megtaláljuk a helyünket. Öröm számunkra, hogy a különbözőségeink ellenére is nagyszerűen tudunk egymáshoz kapcsolódni. A női körök alkalmával megélhetjük egyediségünket, bátoríthatjuk, támogathatjuk egymást. Időszakosan megszervezett alkalmaink egészen változatosak (kirándulunk, falatozunk, barkácsolunk, sütünk, néha csendben, néha hangosabban), de mindben közös, hogy együtt keressük Istent.

szolgálatvezetők: Szabó Andi és Takács Ágnes

online imacsoport

Az ima az Istennel ápolt kapcsolat alapja, annak legelemibb megnyilvánulása. Nem csak az egyes ember életének fontos tényezője, valljuk, hogy imádság nélkül egyetlen gyülekezet sem működhet. Szervezett imacsoportunk online működik, az oda beérkező kéréseket visszük Isten elé. Hiszünk az ima erejében, szeretünk hálát adni a meghallgatott imáért.

szolgálatvezető: Elek Magdi

technikus csapat

A technikai szolgálat a kevésbé látható területek egyike. Ha jól végezzük a dolgunkat az adott alkalom résztvevői azt sem tudják, hogy vagyunk. Van kép és hang, működnek a dolgok, ahogy megszoktuk, és ez így is van jól. Minden más a technikusok dolga, akik ezt értik és szeretik csinálni a bitekkel, amperekkel és decibelekkel együtt.

szolgálatvezető: Tóth Andor

tolmácsolás

Bábel óta szükség van a munkánkra, de gyülekezetünknek is állandó látogatói magyarul nem beszélő testvérek. Szeretnénk, ha ők is az anyanyelvükön – de legalább egy olyanon, amelyet értenek – hallanák Isten üzenetét. A vasárnapi istentiszteleteken lelkes és szakavatott kis csapatunk szinkrontolmácsolást végez (magyar-angol irányba), de adott esetben az angolul vagy németül beszélő előadó magyarra tolmácsolását is biztosítjuk.

szolgálatvezető: Hornyák Betty

úrvacsorai szolgálat

Az úrvacsora által – havonta, a hónap első vasárnapján – emlékezünk az Istennel kötött szövetségünkre, ezzel megújítva azt. Feladatunk a Krisztus testét és vérét jelképező kenyér és bor előkészítése, majd annak a gyülekezet részére történő kiosztása.

szolgálatvezetők: Elek Misi és Magdi

Vezetőség

Gyülekezetünk élén öt fős vezetőség áll, akik rendszeresen találkoznak, hogy felelősséggel megvitassák és imában Isten elé vigyék a közösségünk ügyeit. Szabó Iván a vezető lelkipásztorunk, Sánta Endre a helyettese, ő felel a szolgálatvezetők támogatásáért, Bogatin Attila a kommunikációs vezető, Dudás Zoltán a pénzügyi vezető, Komori Imre pedig a házkörüli teendőkért felel. A fentieken kívül számtalan meg nem nevezett feladatot látnak még el.