Értékeink

Krisztusi jellem

Törekszünk a Krisztusra mutató életre, és hogy láthatóvá váljon bennünk a krisztusi jellem (szeretet, egyenesség, egyszerűség, tisztaság, hűség, alázat, taníthatóság).

Közösség

A gyülekezet olyan testvéri közösség, ahol felelősséggel, tisztelettel és bizalommal tartozunk egymás iránt. A kommunikáció nyílt és őszinte, és működik a kölcsönös számonkérhetőség.

Egyensúly

Nagy hangsúlyt fektetünk a magánszféra tiszteletben tartására, és törekszünk a gyülekezet, a szolgálat, és a család közötti egyensúly megtartására.

Ajándékorientált szolgálat

A szolgálat csapatmunka, ahova a tagokat a Szent Szellem hívja el, ruházza fel és vezeti.
Ez  egyben elkötelezettséget, és ajándék-orientált feladatmegoldást is jelent.

KÜLDETÉSÜNK

Elhívás

A ma emberét mai nyelven megszólítva, Krisztushoz vezessük, hogy hitre jusson, megszabaduljon, meggyógyuljon, helyreálljon, megtapasztalva Isten szeretetét és erejét. Életközelségbe kerüljön Istennel, majd tanítvánnyá és érett, egészséges jövőképpel rendelkező kereszténnyé váljon.

Tanítványság

Szeretetben felkészítsünk minden hívőt a hatékony szolgálatra azáltal, hogy támogatjuk Istentől kapott ajándékainak felfedezésében és használatában. Ezáltal láthatóvá váljon Jézus Krisztus egyéni életünkben, családunkban, városunkban.

Otthon

Közösségünk olyan családias lelki és szellemi otthon legyen, amely vonzó, gyakorlatias és nyitott az együttműködésre másokkal.

Istentisztelet

 

minden vasárnap
10:00 órától

KÖZÖS IMÁDKOZÁS
9:20 órától

 

Állandó programok

 

Női Imaalkalmak
Hétfő: 18:00
szerdA: 12:00

Alpha Kurzus
Kedd: 18:30 

Bárányka torna
Csütörtök: 17:30

 

következik

 

április 12. 18:30 tini és ifi alkalmak

április 18-20. gyülekezeti csendes hétvége

április 25. 18:00 ifjú házas alkalom

április 25. 18:30 férfiak akalma

Késői Eső Gyülekezet
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, amikor visszatérnek webhelyünkre, és segítünk csapatunknak megérteni, hogy a webhely legszélesebb és leghasznosabb része mely része.
A cookie-beállításokat a bal oldalon található fülek navigálásával állíthatja be vagy elfogadhatja őket együtt itt is.
A további információkért olvassa el az Adatvédelmi tájékozatónkat.